Szent Mihály-templom (Kegytemplom) - Máriapócs

Szent Mihály-templom bemutatása

Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve egyik leghíresebb búcsújáró helye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: júliusban Szent Illés napján (július 20.), Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.).

A Szent Mihály-templom avagy máriapócsi kegytemplom híres Mária-búcsújáró kegyhely, amely 1696-ban vált ismertté a könnyező Szűz Mária révén, amikor egy liturgia alatt a pici pócsi fatemplomban a hívek arra figyeltek fel, hogy könnyezik a Szűzanya képe.

A kegyhely kialakulásában alapvető szerepe volt a könnyezés csodájának, amely miatt az egykori fatemplom helyén megépítették a mai bazilikát.
E csoda története 1696-ban kezdődött, amikor a Szent Liturgia közben az egyik pócsi gazda megriadva látta, hogy az ikonosztáz Istenszülő képén Mária szeméből könnyek folynak, az arcvonásai fájdalmat tükröznek.
A templomi gyülekezet is csakhamar tudomást szerzett a csodás könnyezésről. Másnap nagy tömeg vonult a templomba.

A szomszédos Kálló római katolikus plébánosa egy tiszt haldokló gyermekét emelte a képhez; a gyermek megérintette a képet és meggyógyult. A boldog anya drágaköves gyűrűt helyezett a kép elé, ezzel nyitotta meg évszázadokra a pócsi Máriát hálásan tisztelők ma sem fogyatkozó sorát.
A kép könnyezése megszakításokkal november 4.-től december 8.-ig tartott. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján az egri püspökhöz intézett rendeletével a könnyező Mária-képet Bécsbe vitette. Már a kép Bécsbe szállításakor, útközben is számos másolat készült a csodás képről. Egy ilyen másolat került az eredeti helyére Máriapócson is.

Az új pócsi kép, az elsőhöz hasonlóan, először 1715-ben kezdett könnyezni. Augusztus 1.-én, 2.-án és 5.-én hullatott sűrű könnyeket. A történteket bizottság vizsgálta meg, és megállapította, hogy a templomot Mária csodás könnyei másodszor is megszentelt hellyé tették.
A kép másodszor 1905. decemberében könnyezett, megszakításokkal szinte egy egész hónapon át. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte és megállapította a könnyhullás valódiságát.
1948-ban XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomot bazilika rangra emelte. Így épült a nyírségi tájba a máriapócsi kegytemplom a híres Mária-képpel, erőteljesen meghatározva az itt élők életét, befolyásolva jelenüket és jövőjüket.

Az eredeti kép mérete 50x70 cm, temperával jávorfára festve készült. Fél alakban ábrázolja Máriát, aki bal karján tartja a Kisdedet. Fejük körül díszes dicsfény található, arcuk mellett az Isten Anyja (MT QU) és Jézus Krisztus (IS CS) szövegek görög betűs rövidítése olvasható. Mária bíbor színű felsőruhát visel, fején és jobb vállán látható két csillag, a harmadikat a Gyermek takarja. Jobb kezével Fiára mutat. Jézus jobb kezét áldásra emeli, baljában háromágú, liliomszerű virágot tart. A nyakában görög keresztet visel. A kép felső sarkaiban egy-egy kerub fej látható.

Az első és a második könnyezés idején Pócson picinyke fatemplom állt. Azonban a második könnyezés után, a zarándokok növekvő száma miatt, a fatemplom már nem tudta befogadni a Szűzanya könnyező képéhez érkezőket. Indokolttá vált egy új templom építése.

A Szent Mihály tiszteletére fölszentelt jelenlegi templom 1731 és 1756 között épült, kora barokk stílusban. 1948-ban XII. Piusz pápa a máriapócsi kegytemplomnak basilica minor címet adományozott. Máriapócs és a magyar görög katolikusság történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18. Ekkor a Magyarországot meglátogató, azóta szentként tisztelt II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett a kegykép előtt, magyar nyelven, több százezres hívő sokaság jelenlétében.

Évente 500-600 ezer zarándok és sok turista keresi fel a könnyező Szűzanya képéről méltán európai hírűvé vált kegyhelyet. 2005. december 3-án a Magyar Püspöki Kar jelenlétében Dr. Erdő Péter bíboros Nemzeti Szentéllyé nyilvánította Máriapócsot. A Közép-Európát átszelő zarándok útvonal, a „Mária Út” egyik fő állomása.